2009.06.10. 22:44
Az ember a 21. század küszöbén
Miklós Márta tanárnő beszámolója
2009. június 4-én egy kellemes délutáni beszélgetésen vehettem részt, melyet Maráczi Gyöngyi szervezett a Comenius Iskolai együttműködések pályázatban részt vevő diákok számára. A beszélgetésen olyan gyerekek is részt vettek, akik a pályázatnak nem aktív részesei, de érdeklődtek a téma iránt, így összesen 16-an voltunk. A beszélgetést Sipos Judith Éva református lelkésznő vezette, akinek elmondása szerint az Istentiszteleteken és hittanórákon kívül nemigen van alkalma arra, hogy fiatalokkal találkozzon és ilyen komoly témáról beszélgessen. A beszélgetés témája: Az ember a 21. század küszöbén.
A lelkésznő a beszélgetés elején rögtön tisztázta, hogy semmiképpen sem előadást szeretne tartani, hanem egy kellemes gondolatébresztő eszmecserére szeretne invitálni bennünket. A gyerekek számára ez kezdetben nehézséget okozott ugyan –nehezen nyíltak meg egymás és a lelkésznő előtt-, de fél óra elteltével, már oldottabban tudtak beszélgetni. A lelkésznő valóban csak vezette a beszélgetést vagy adott esetben a vitát, lehetőséget adva arra, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. A felmerülő kérdésekre a lelkésznő is választ adott, melyekben tükröződött szilárd hite és meggyőződése, amit többször is bibliai idézetekkel és történetekkel erősített meg. Nagyon jó volt azonban, hogy mindezt olyan módon tette, hogy válaszaiban szinte érezni lehetett, hogy azt súgja a gyerekeknek:”Mondd el a véleményed! Mondj nekem ellent! Mondd el Te, mit gondolsz!”
Az első kérdés melyre közösen kerestük a választ: Ki vagyok én? A lelkésznő természetesen a bibliai teremtéstörténetet idézte, valamint azt a meggyőződését, miszerint:”Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette, de a sátán a bűn által elrontotta Isten képét az emberben”. Ezzel szemben a gyerekek nagy része sokkal inkább elfogadhatónak találta azt, hogy az ember az evolúció „terméke”. Itt rögtön szembe került egymással két különböző nézet, az emberré válást illetően: fejlődés és teremtés, evolúció és kreáció. Majd kérdések és érdekes válaszok sora következett.
Lelkésznő: Kire szeretnél jobban hasonlítani, Istenre vagy egy főemlősre?
Gyerekek: Egy főemlősre!
Lelkésznő:Miért hasonlítod magad inkább egy főemlőshöz, mint Istenhez?
Gyerekek:Inkább hasonlítok valakire (vagy valamire), amit ismerek, látok, mint olyasvalakire, akit nem látok és aki tökéletes, amilyen én sohasem lehetek.
Lelkésznő:Ezek szerint az ember nem tökéletes? Nem hibátlan?
Gyerekek:Nem, nem vagyunk hibátlanok.
Lelkésznő:Milyen hibánk van Istenhez képest?
Gyerekek:A bűn.
Lelkésznő: Mi a bűn?
Gyerekek:Lelkiismeret-furdalás. Teszünk valamit, majd megbánjuk.
Gyerekek:De nem mindenkinek lesz lelkiismeret furdalása, ha olyasmit tesz, amit nem kellene.
Lelkésznő:Akkor honnan tudjuk, hogy helytelenül cselekszünk?
Gyerekek: Például megszegjük a törvényeket. Ez helytelen.
Lelkésznő:Akkor lehetséges az is, hogy tudjuk azt, helytelenül cselekedtünk és mégsem lesz lelkiismeret-furdalásunk? Hol „lakik” a tudat és hol a lelkiismeret?
Gyerekek:A tudat a fejben van. Az agy az értelem, a gondolkodás helye.
Gyerekek:Az érzelem a szívünkben, a lelkünkben lakik.
Gyerekek:És a szemünkben. A szem a lélek tükre.
Végül megegyeztünk, hogy bárhogy is „születtünk” értelemmel és érzelemmel bíró élőlények vagyunk. Sőt abban is sokan egyetértettek, hogy ilyen értelmes lények talán máshol is lehetnek a világegyetemben, de félnünk nem tőlük kell, sokkal inkább saját magunktól.
Miután megpróbáltuk tisztázni, kik is vagyunk valójában, két újabb –legalább ilyen fontos és nehéz kérdés következett: Mi a célja az életemnek? Megtalálom a helyem? A lelkésznő szerint az ő legfontosabb feladata: „Legigazabban reprezentálni azt, aki ide küldött.” Mindenki úgy gondolta, hogy az embernek feladata van a világban, nem csak céltalan bolyongás az élet. Többek szerint ez különböztet meg minket az állatoktól, míg ők „csak úgy élnek”, nekünk vannak terveink, álmaink. Bár volt aki azt állította, hogy az állatok élete sem céltalan. Persze kérdés, hogy mit nevezünk célnak. A puszta életben maradást vagy ennél valamivel többet? A lelkésznő szerint nagy baja az embernek az identitásvesztés, nem tudja ki is ő valójában, mi a célja és hol a helye az életben. Példaként említette az Ember tragédiájának Falanszter jelenetét, az egymáshoz való hasonlósággal kapcsolatban, de ez nagy tiltakozást váltott ki.
- „Nem vagyunk egyformák.”
- „Szép is lenne!”
- „Mindenkinek külön személyisége van!”
Mindannyian egyetértettünk abban, hogy ennek megtalálása nem könnyű, ehhez sok tanulás és segítség szükséges. Kezdetben a szüleink és a szűk család jelenti a segítséget, majd egyre tágabb környezetünk. Az életben sokféle szituációban kell megtalálnunk a helyünket: családunkban, osztályunkban, majd a munkahelyünkön, barátaink között. Miközben keressük a helyünket formálódunk és mi is formálunk. Mindez segít megismerni önmagunkat és embertársainkat, ami nem is könnyű feladat. Sőt egyesek szerint embertársaink teljes megismerése lehetetlen, hisz sokszor saját magunkat sem ismerjük pontosan. Egyetértettünk abban, hogy aki nem próbálja megismerni saját magát, nincs tisztában a lehetőségeivel, az hosszú távon nem lehet sikeres ember. Itt a Földön „sáfárai vagyunk saját életünknek”. A kérdésre, hogy honnét merítünk erőt, a továbblépéshez, az önmagunkkal történő ismerkedéshez, egyáltalán az élethez, gyorsan érkezett a válasz:
- „A sikereinkből. A sikerélmény megerősít.”
- „A kudarcokból is lehet erőt meríteni.”
- „Ami nem öl meg az megerősít.”
Bizony sikerélmények és kudarcok váltják egymást a munkahelyünkön, a társainkkal való kapcsolatainkban egyaránt.
Ezzel eljutottunk az utolsó gondolathoz, hogy milyen fontosak a körülöttem lévő példák. Mindannyian figyeljük a körülöttünk lévő embertársainkat, hogyan viselkednek egy-egy nehéz helyzetben. Hogyan dolgozzák fel a kudarcaikat, miként élik meg sikereiket. Ebből sokat tanulhatunk mi is. Akár úgy, hogy ellesünk tőlük néhány „trükköt”, de úgy is, hogy azt mondjuk, én majd biztosan nem így csinálom.
A beszélgetés zárásaként Sipos Judith elmesélte nekünk a Tékozló fiú történetét. Bár a lelkésznő először egyszerűen egy apáról és két fiáról kezdett mesélni, a gyerekek mindannyian felismerték a bibliai történetet. A történet kapcsán két fontos fogalom került előtérbe: megbocsátás és emberi szeretet, melyek meghatározzák az Embert a 21. század küszöbén.
A beszélgetést még sokáig lehetett volna folytatni, a gyerekek is a végére lendültek bele igazán. A beszélgetésre szánt egy órát így is túlléptük és azt hiszem mindenki jól érezte magát. Szentes Kisanna, Csányi Gréta és Masri Mona végig meghatározó szereplői voltak a beszélgetésnek, de a többiek is többször elmondták véleményüket. A beszélgetés mindenesetre sok kérdést vetett fel önmagunkkal és a körülöttünk lévő világgal kapcsolatban, ezért azt gondolom, hogy a szótlanabbak is igyekeznek majd válaszokat keresni.
Összességében elmondhatom, hogy a beszélgetés nagyon hasznos volt, jó gondolatébresztő, hasonló összejövetelekre többször szükség lenne itt az iskolában.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://comeniustolna.blog.hu/api/trackback/id/tr561177811
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.